Múlt éjjel, ahogy épp ülök a gép előtt odabent, és ott így ülve vagyok, egyszer csak hallom kintről, hogy nagyon zörög az avar. De egész ijesztően. Nap közben is szokott, elég gyakran, de akkor általában lehet tudni, hogy rigók, gyíkok, sün (most mit röhögtök?!...), vagy mókus, vagy a szomszéd az, sőt még a bogarak (főleg ganajtúrók) neszezését is meglepően jól lehet hallani. (Erdei siklót is szívesen mondanék, mert azt is láttam itt pisilés közben -- de még egy olyan halk mozgású állatot, ott a száraz levelek között!... Így azt itt most nem ér említeni.)
Szóval, hangos avarzörgés, én meg fülelek, mozdulatlanul. Lépések nem lehetnek, mert ahhoz túlságosan folyamatos. Nem is tudom hirtelen mire vélni; itt azért mindenhol szomszédok vannak, meg kerítés...
Kicsit haboztam is, hogy most maradjak-e csendben tovább, hátha mindjárt kiderül, vagy inkább ugorjak gyorsan megnézni (kockáztatva, hogy a zaj megzavarja, akármi legyen is az, vagy kockáztatva, hogy pl. túl nagy és erős, és azért jött, hogy megöljön). De aztán felkaptam a legerősebb zseblámpámat, és gyorsan kiléptem a ház mögé. De nem láttam semmit. Pásztázni kezdtem a hang irányába a lámpával, de akkor se láttam semmit. Egy pillanatra be is szartam, hogy na akkor ez most hogy van, itt ez a rettenetes levélzörgés, és nem csinálja semmi látható dolog?!... És akkor hirelen: egy felvillanó barna szem a fénycsóvában! Aztán, kicsivel arrébb: még egy!
Ekkor már a sziluetteket is ki tudtam venni: hát egy pár vaddisznó volt az, ahogy "szép csendben osontak" végig a telkem végében, felfelé, át a fenti szomszédhoz. És, anyuci meg apuci mögött ott trappolt még tizenöt csíkos hátú bumfordi kismalac is! Pont mint a mesékben, és az utolsó kettő-három még le is maradt egy kicsit, hogy "várjatok meg, jövünk mi is!...", ahogy szokás, bukdácsolva, ugrabugrálva felfelé a sűrű gazban...
A nagyok csak közönyösen belenéztek a lámpafénybe, de meg se álltak, nem zavartatták magukat, csak mentek tovább felfelé. Nyilván látták, hogy "van ott valami fura dolog" (bár a lámpa mögött engem konkrétan nemigen azonosíthattak be rendesen, hogy ez most barát vagy ellenség, vagy micsoda), de nyilván azt gondolták, hogy ha ilyen szép halkan lopakodnak, lábujjhegyen, akkor úgyis teljesen kizárt, hogy én is észrevegyem őket, úgyhogy mindegy is...
Hogy hová mehettek, meg honnan jöttek, ezen a viszonylag sűrűn beépített környéken? Szóval, csak néztem őket kikerekedett szemmel, tátott szájjal, hogy "Basszus, basszus, basszus!..." Egyszóval, fantasztikus volt! (Ne felejtsük el, hogy alapvetően én még mindig csak egy fonnyadt pesti sápadtarcú vagyok, és a legtermészetközelibb állatmegfigyelési élményem nemrég még a csótányokhoz kötődött... Ja, és most már tudom, ki borongatta ki a hátsó kerítés deszkáit.)
--------------------------
(UPDATE: Azóta kiderült, hogy ezek kb. ITT LAKNAK valahol!... :-o Szinte rendszeresen hallom a közelben csámcsogni, röfögni őket, és a közkeletű vadász-folklór ellenére egyáltalán nem félnek az embertől, hát legalábbis tőlem biztos nem... Legutóbb már úgy kellett velük kiabálni, hogy ne itt járkáljanak már keresztül, ez itt az Őz utca, menjenek a Disznó utcába, és különben is, ez az én telkem, én vettem!... De kb. leszarták. Én is leszarnám, de elég büdösek a csapások, amik keresztül-kasul átszelik a kertem, egyik kerítéslyuktól a másikig... És most még csak hagyján, de mi lesz akkor, ha megnőnek a kis krumplijaim, és szabadon kell majd eresztenem őket, kiültetve őket a cserepeikből a "vadonba"?! Ki fog majd rájuk vigyázni, amíg megtanulják megvédeni magukat a nagy büdös krumplievő ragadozó dögök ellen?...)
