Jóval éjfél után elindultam gyalog a Bajza utcától haza, az Oktogon felé (az még 3 megálló), búcsút intve az épp lekésett éjszakai 979-esnek, és a kocsimnak, amit káromkodva, nagy nehezen sikerült leparkolnom végre valahol a Kodály köröndnél (két kocsi közé jó szűken), miután korábban egy másik helyen megállva kiszállás után észrevettem, hogy pont egy záróvonal mellett vagyok 3m-en belül (amiről évekig nem is tudtam, hogy baj, ill. végeredményben nem is volt az, mert sose láttam emiatt büntetést, csak nemrég derült ki egy cafatokra ázott közteres birságcéduláról, amit a szélvédőmön találtam), úgyhogy megint el kellett kezdenem helyet keresni, újra végigjárva a fél Andrássyt oda meg vissza... Ja, amúgy hajnali egy-kettőkor egyébként még egy csomó klassz csaj mászkál így májusban odakint, csak tudjatok róla, bármikor fontos lehet...
Na mindegy, a járdán egyszer csak kis bogárkákat láttam ide-oda bóklászni. Egy másodpercig nem ismertem fel, hogy csótányok, de nem is ez a lényeg (annyi csótányt láttam már, sőt laktam is velük, háborúban, békében, mikor hogy, még egy beadványt is továbbítottam egyszer a nevükben a XI. kerületi önkormányzathoz, amiben a zaklatásaimról panaszkodnak, segítséget kérve a hatóságoktól...), szóval, pár unalmas kisebb példány mellett egy pinceablak kőszegélye mentén négy-öt igazán termetes dög is ott "napozgatott" (gyk.: azért az idézőjel, mert "holdazgatott", hajnal kettő lévén; gyk/2: azért a másik idézőjel, mert nincs is ilyen szó).
A közeledtemre kicsit bejjebb húzódtak a falhoz, de én megálltam, és nem tágítottam. Nem tudom, miért, biztos bosszúból, amiért eddig mindig csak ők tolakodtak oda az én helyemre. Meg azért is, mert tudni akartam, hogy vajon látják-e, hogy én látom őket, és ezért most inkább úgy tesznek, mintha tulajdonképpen ott se lennének, vagy pedig csak várnak egy percet, és ha nem mozdulok, hogy lenyeljem őket, akkor nyilván én is csak az egyik ilyen nagy, veszélytelen melák lehetek, amilyenből már jó sokat láttak.
Azt néztem, hogy kétféle alakúak voltak: nyilván hímek és nőstények, csak nem tudtam, melyik melyik. (A szélesebb feketéből csak egy volt, azt tippeltem hát nősténynek, a rövidebb fedőszárnyaik alól hosszan kinyúló vékony, pucér potrohúakból meg egy egész slepp, nyilván a pasik...) A csajnak, meg az egyik kiscsávónak a szájából jó nagy darab fehér valami lógott, és fejjel a fal felé fordulva várták, kicsit bután, hogy na, most mi lesz. Egy csomó megszáradt fehér madárszart láttam mellettük, szóval azt gyanítottam, hogy épp vacsi közben zavartam. Kis idő múlva egyébként ők unták meg hamarabb a mozdulatlanságot, és megint mocorogni kezdtek. Aztán már ügyet sem vetettek rám -- biztos, mert közben szép csendben leguggoltam oda melléjük, mintha én is csak egy lennék közülük; godoltam, elvegyülök észrevétlenül, mintha a szemétből nasizgatnék én is, szóval, igyekeztem a lehető legtermészetesebben viselkedni, semmi görcs, tulajdonképpen, mintha ott se lennék... Ez be is vált, látták, hogy haver vagyok, ha kicsit ilyen hendikeppes is. (Annál inkább furcsállhatott viszont az a további ún. "klassz csaj", aki elsétált mellettem, és még pár másik járókelő...)
Szívesen adnék elő valami tudós fontoskodást, izgatottan részletezve, arról hogy tulajdonképpen mit is láttam aztán, de nemigen tudtam megfejteni se a "gesztusaikat", se a játékszabályokat. Az mindenesetre valószínű, hogy ezek azért kifinomultabb társasági lények lehetnek annál a "rakás összevissza szaladgáló rohadéknál", amit megszokhattunk. Annyi világosnak tűnt, hogy kaja-ügyben támadt egy kissé lagymatag nézeteltérés (egy rövid kabátos megpróbálta, nem túl erőszakosan, inkább "észrevétlenül" (vagy szép szóval? rábeszéléssel?...) elszedni egy másiktól, amit az a szájában tartott, de nem járt sikerrel), illetve, hogy egy idő után a banda egy része odébbállt, és a nagy lapos fekete meg egy keskeny pucérseggű így kettesben maradt egymással (ill. hármasban velem). Én nem tudom, mit csináltak, de nagyon az volt a benyomásom, hogy némi csótányul elrebegett szerelmes bók után a kis Rómeó igyekezett, óvatos tolatós manőverekkel, egy kis orális(!) szexre rávenni nagydarab lomha Júliáját, akit viszont láthatóan jobban érdekelt a fincsi falat madárszar, ami a szájából lógott. Egy kis csáp-simogatás, egy kis diszkrét forgolódás-törleszkedés, és ugyanennyi lompos érdektelenség a másik fél részéről nem vezetett sehova, de aztán valami sajnálat-féle mégis ébredhetett benne, mert végül is odafordult a csávóhoz, és odaadta neki a szájából a darab fehér izét, amit a másik el is fogadott ("na mindegy, ez is jobb, mint a semmi...").
Aztán felálltam, most már szándékosan nem túl óvatosan, hanem inkább kíváncsian, hogy most vajon beszarnak-e... Ja! De előbb még a kis trubadúr hirtelen elindult egyenesen felém, mintha nekem akarna rontani, hogy mit pofátlankodok én oda, az ő placcára... De aztán, amikor odaért, egy kicsit megmozdítottam a papucsomat, éppen csak hogy hozzáérjen, amire aztán hirtelen inkább meggondolta a dolgot, és hanyatt-homlok visszairamodott az ellenkező irányba. És közben biztos odakiabált még a csajának is, hogy "gyere, Böbe, meneküljünk, bazdmeg, mert ez a szar itt mindjárt ránk zuhan". És ezzel kb. el is tűntek a szegély melletti repedésekben. (Valójában amúgy még ekkor sem, mert akadt egy kis Micimackós problémájuk a szűk lyukakkal, vagy az is lehet, hogy már csak megszokták, hogy nem érdemes egész hazáig szaladni, elég, ha csak jelzik, hogy "Még egy rossz mozdulat, és meglátod, eltűnünk azonnal, most már tényleg! Ezt akarod?!...")
(Ööö, most egyébként utánanéztem, és sajnos a szép kis kalandot némileg árnyalja, hogy pont fordítva vannak a nemek: a nagy magányos, lomha fekete a hím volt, és a kis miniszoknyás simogatós-sündörgős, aki a papucsomnak rontott, az volt a felesége... )
De most már tényleg elhúzok én is a saját rejtekhelyemre, mert nemsokára jönnek a rettenetes fények, és a veszedelmes nappali nyüzsgés meg zűrzavar... Csak még annyit: a mi kis tüsszentésnyi történelmünkkel szemben csótányok már vagy 300 millió éve flangálnak itt a bolygón, és amikor mi kiirtjuk magunkat az atombombáinkkal, ők még további jónéhány millió évig unatkozhatnak majd itt nélkülünk, ha leporolták magukról a radioaktív törmeléket (kb. 100-szor annyi sugárzást bírnak ki, mint mi).
----------
- The Cockroach Connection — Ancient, Seemingly Indestructible Pest.
- Cockroaches -- Ethology, Behavior, and Natural History
- Understanding and controlling the German cockroach
- A legjobb csótány-FAQ
- A csótányirtós "koreai(?) Waszlavik" videója!...
