...c. bejegyzés, melyből kiderül, hogy mit csináltam egész nap a padláson.
Ma egész nap a padláson voltam. Tegnap kifűrészeltem egy részt a "plafonon" (18mm-es korhadó OSB-lapok, meg fölötte némi pukkasztgatós fólia, itt ez a plafon...), hogy bentről is fel tudjak majd mászni, ne kelljen a mentőkapszulámból kimerészkedve, veszélyes űrsétával megközelíteni. Persze, nincs miért felmenni; a kilátás ugyan szebb két méternyivel, de az ember ezt jó alaposan megnézni évente egyszer, "oszt jónapot", utána a földszintiből lehet extrapolálni. A kilátáson kívül csak kosz van, meg pókhálók (ami a hagyományos emberek szerint szintén egyfajta kosz).
De mégis a padláson voltam egész nap, mert a plafon kifűrészelése egy dolog, zsanérokkal felhajthatóvá tenni (mint egy vécéülőkét) az is egy dolog (számos komplikációval nehezítettt dolog, mellesleg, de ebbe most nem mennék bele, elég volt egyszer átélni...), viszont az, hogy a koszos padlás "tetőtérré" változzon, hát az egy másik dolog.
Nem is változott egyébként, úgyhogy majd még sokat leszek a padláson megint, várhatóan, hacsak addig le nem dózeroltatom ezt a szar házat, hogy egy rendeset építsek a helyére. (Ami szintén számos komplikációval nehezített dolog, csak ezért nem került még rá sor.)
Ja, ha már megígértem, derüljön ki azért az is, hogy mivel is töltöttem odafent az időt: egérszar- és macskahúgy-szagú, foszladozó kartondobozokat pakoltgattam ide-oda, hogy több hely legyen (pl. hogy a később következő szerelgetéshez (l. "tetőszigetelés"...) majd meg tudjam közelíteni az ajtótól 1m-nél távolabb eső pontokat is). E célból még egy hevenyészett álpadlást is csináltam (a korszerű tévék "kép a képben" rendszeréhez hasonlóan, a "padlás a padlásban" elvet követve...), hogy az eddig a földön ill. egymás tetején porosodó vackok ezentúl a fejünk fölött is büdösödhessenek, sokkal közelebb az ember orrához.
Közben pedig elmélyülten szortíroztam, vagyis egyik dobozból a másikba pakolásztam át a tárgyakat, majd onnan egy harmadikba, végül, más (vagy éppenséggel azonos) sorrendben, vissza az eredetibe. (Hiába, az anyagmegmaradás törvénye rám is vonatkozik...) Közben kiderült, hogy pl. feszítővasam kettő is van, rókafarkú fűrészem három (egyet most vettem a héten, mert már nagyon kellett), több csomag soha nem használt, poros, foszlott festőmaszk, ami a portól hivatott védeni a jómunkásembert (asszem, még egyszer sem festettem); egy csomó lejárt szavatosságú bontatlan ragasztó (az összes létező anyaghoz), csomó lejárt szavatosságú ill. (biztos, ami biztos) fagyérzékeny, ezért duplán tönkrement festék, nagyrészt bontatlanok, és még egy csomóféle betonhoz meg téglához való dübel, tipli és csavar (emlékeztetőül: ez itt egy faház, ami fából van, illetve itt-ott levegőből), továbbá mindenféle szeg és ismeretlen rendeltetésű vasdarab, amiket egy láthatatlan mágnes gyűjt körém. (Mellesleg a szegek közül is csak az itt helyben talált ócska, rozsdás darabokat tudtam eddig használni, amiket magammal hoztam, azokat majd viszem tovább egy másik házba innen, gondolom.)
Illetve, mivel zuhogott az eső, a pókhálókhoz hordtam fel a cipőmön még egy pár kiló sarat is (ami, ha majd megszárad, a frissen kifűrészelt padlásfeljáró tátongó résein keresztül nemsokára szépen visszahullik ide az alsó szintre, az egyetlen tenyérnyi helyre a telken, amit akkurátusan porszívózgatok).
(A dobozokban amúgy az elmúlt évtizedek során összegyűlt értéktelen szarjaim vannak, amiket nagyrészt már húsz éve is rég ki kellett volna hajigálni. De hát, ez olyan, mint amit egyszer egy természetfilmben láttam, ahogy egy csimpánzmama cipelgette magával konokul a napok óta halott, összefonnyadt kölykét, mint egy rongybabát.)
