OK, tessék, itt van, gyarapodik tovább a Rémblog, mint egy rákos daganat, szóval nem akarom kivonni magam a felelősség alól, csak ezen a héten, meg még a következőből pár napig, szabadságon vagyok, úgyhogy kb. dec. 10-ig szünetel az önsanyargatás. Addig beállítottam az ólamban egy időkapcsolót, hogy:
- azt higgyétek, hogy most is otthon tartózkodok, és írom a blogot
- az árva krumpli (nem úgy árva, mint az árvacsalán, hanem kicsírázva találtam rá a hűtőben, és adoptáltam) meg a két azonosítatlan hagymás növény is azt higgye, hogy otthon tartózkodok, ők pedig kint a riviérán
- ne fagyjanak meg a különféle bontatlan ragasztók, penészmentesítő folyadékok meg festékek (amik 1 évig tarthatók el, 5 fok fölött, szóval az előző két évet nem tudom, hogy vészelték át — ja, de most is kint vannak a teraszon, nem is bent, szóval akkor ez mindegy is...)
A blogolással egyébként (a már említett inkompatibilitáson túl) az a bajom, hogy eleve az egész műfaj idegen tőlem; sosem írtam naplót, nemcsak, mert kit érdekelne, hanem mert "súlyos és indokolatlan korlátozást" jelent egy ilyen kvázilineáris időtengelyre felszúrkálni az életem publikus darabkáit, mint egy saslikot. Ráadásul az emberen könnyen úrrá lehet a kényszer, hogy az idő telik, valamit muszáj írni, mert az Olvasó elmegy világgá...
(Inkább egy rendes CMS kellene, meg egy lunakid.hu, sőt .com... Aztán amikor megvenné a Google, akkor a Microsoftnak ezt jól beárulnám, akik így még többet ajánlanának érte, és akkor meg ezt megmondanám a Google-nak, akik meg még többet, plusz még egy csomó látogatót, de én akkor megint szólnék a Microsoftnak... — és ezt addig ismételgetném, amíg én lennék a világ ura, és akkor végre bekötnék a telkemre a csatornát, és nem kéne a kísérleti alomszékemet fotózgatnom...)
