Végre kint vagyok megint. A múlt héten Szegedre kellett utaznom, aztán a hétvégén Pesten voltam haverokkal korhelykedni (szokatlan elfoglaltság egy remetétől, tudom, de hát, erről már beszéltem...), mosni, meg ezt-azt elintézni. De amint megtudtam, hogy jön a hideg, aszkéta-kötelességemnek éreztem, hogy azonnal kijöjjek (a lejtők aljától már gyalog, mert ha kocsival fel is jövök, aztán éjszaka felfagy az út, akkor innen tavaszig le nem viszem, márpedig most egy kölcsön autó van nálam, ideieglenesen, mert az öreg Toyotám kórházba került), dacosan kigomboljam az ingem, és bátran szembeforduljak Tél tábornokkal, hogy gyerünk, te vén rohadék, ide lövess, ha van még benned kurázsi (már ti. a glob. felmelegedés hatása ellenére...)!
Egy kis hangolódás érdekében az utóbbi pár napban újraolvastam Van Gogh válogatott leveleit (elkeseredett kapálózása (= pályája) kezdetétől az öngyilkosságáig), és némi késéssel végre elolvastam a kötelezőként feladott, de magamtól mindig iszonyodva távol tartott Öreg halász és a tengert. (Egyszer láttam filmen, még gyerekként, és köszi, azóta se kértem belőle; mondjuk úgy, hogy rosszkor szembesített a sors ezzel a drámával. Pedig jó film volt, és a regény is az, bár itt-ott nekem túl archaikus; hihetetlen, hogy 1952-es pedig.) Hát, most derűs mosollyal nézek szembe bárminő lehetséges játék-nehézséggel, idebent a meleg szobában, a net előtt üldögélve, amint épp a fülembe duruzsol a hűtő... (Ez utóbbit most nem lenne értékelhető eredmény kiiktatni, azért is nem foglalkozom vele. Különben, ez a hűtő igen kicsi (pont térdig ér), és a legnagyobb kánikulában sem nagyobb, ha ez esetleg számít valamit...)
Egyébként, csalok a fűtéssel... Nem tudom, hogy ezért mennyi pontlevonás jár, de az ócska vaskályha úgy megtölti a kis szobát égéstermékekkel (valószínűleg, mert a hevenyészve összetákolt kéménycső nem ér fel a tető fölé, és gyenge a huzat), hogy a torokkaparáson túl határozottan nehezebb tőle lélegezni is. Nem szénmonoxid, nem is széndioxid, mert egyrészt annyi huzat azért van, hogy egészséges maradjon az égés, ráadásul sokat szellőztetek, mikor begyújtok (a fűtés hatásfokát most hagyjuk, a kint futó kéménycsővel amúgy is inkább a ház mögötti diófát melegítem, mint a szobát), hanem inkább nagyon apró szemcsés füst, szálló hamu, ilyesmi. A füstszag is napokig megmarad utána, és finom por lepi el a szobát ilyenkor.
Úgyhogy most az olajradiátor jár, és inkább fizetem az áramot, amíg ki nem alakítok egy külső égésterű megoldást, amiből egy hőcserélővel hoznám be a meleget. De ez nem most lesz, mert komoly tereprendezést igényel, ami fagyok nélkül is minimum intenzív csákányozást meg vésőkalapácsos "hegybontást" jelent, ráadásul nincs is hova "deponálni" a kitermelt törmeléket.
Egyébként hó még nincs, de az esővizes hordó tetején már 5 centi jég volt, és deres a fű is a szabad területeken. Tegnap éjjel -7 fokot is mértem, de ma délre felment 1 fölé árnyékban. (Egyébként gyönyörű napsütés volt egész nap.)
A túlélő krumplim (amelyiknek a szintén szépreményű tesója sajnos végül megrohadt a cserépben) él és... még ugyan nem virul, de szépen nő, ahogy a két titokzatos fehér hagymájú (és a természet eredendő rosszindulatának köszönhetően nyilván mérgező) növény is kihajtott. (Most már csak nem kéne kinyírnom őket a következő pár hónapban.) A komposztbudiról pedig mindjárt mondok még pár szót egy külön bejegyzésben...
