(Folyik a lábadozás, hétfőn vissza kell mennem a kórházba ellenőrzésre, addig már itt maradok.)

Közben olvasgatok. Boris Viantól két regény (a ponyvás Sullivan-sorozatból: Köpök a sírotokra, Öljünk meg minden rohadékot, ill. beleolvastam a Tajtékos napokba meg a Piros fűbe) és két novella: Bélyeghal-csali, Veszedelmes klasszikusok). Boris Vian ezzel kipipálva. Érdekes (gyakran hangsúlyosan scifis) ötletek, jópofa, eleven karakterek, de nekem egy kicsit túl izgága nyelvhasználat (persze, azt nem tudtam megítélni, hogy ebből mennyi a fordítás; a Cartaphilus kiadó most ad ki tőle egy csomó mindent, sokat újrafodítva — de én nem ezeket olvastam; ha már Cartaphilus életmű-sorozat, akkor sokkal inkább Charles Bukowski!...).

Előtte pedig Szerb Antaltól az Utas és holdvilág — ami egy XXI. századi, legjobb kortársain edződött olvasónak ma már nem sok újat mond. Kivéve talán azt az érdekességet, hogy Szerb Antal minden bizonnyal meleg volt. Én ezt eddig nem tudtam, de a regény haladtával egyre gyanúsabb lett, úgyhogy sebtében utánanéztem — és: bingó... (Korábban olvastam egyébként a Pendragon-legendát is tőle, de abból már semmire nem emlékszem, csak arra, homályosan, hogy valószínűleg tetszett. A módszertani korrektség azt kívánná, hogy azt most gyorsan újraolvassam, de hát, annyi mindenki vár még feldolgozásra!)