A reggelim: "forrásvízzel főtt natúr rizskása, avas téliszalámi-darabkákkal, bögrében". (Zsuzsi szíves tájékoztatása szerint ez már majdnem rizottó, ezért bátorkodtam megelőlegezni neki a címbeli megtisztelő, bár kissé affektálós nevet.)

Egy ilyen fél kilós adag egész napra elég. Egyébként elég szar, reggel óta még mindig eszem, és már nagyon unom, de a fele még hátra van... (Így már nem akkora csoda, hogy egész napra elég, tudom...)

Egyébként, csak későn, evés közben jutott eszembe, hogy: FŰSZEREK, bazdmeg, fűszerek!!!... Úgyhogy legközelebb már tudni fogom a titkot, és nem csak majonézzel tocsogósított változatban lesz elérhető a menümön ez a gyorsan, egyszerűen elkíszíthető táplálék, hanem petrezselyemmel (hagymával nem volt finom, már próbáltam, ahhoz sokkal több macera kellene, meg szerintem pecsenyezsír is...), köménnyel, kakukkfűvel, zsályával (ezt a zsályát is a Zsuzsitól tanultam, mert ő egy olyan okos lány!... (remélem, olvassa... ;) ), meg pl. mondjuk sóval...).

A rizsfőzés boszorkányos ügyességet követelő művészetéről nemzedékről nemzedékre öröklődnek a legvalószínűtlenebb legendák minden családban; nem vagyok ezalól kivétel én sem. Talán csak egy árnyalatnyit csiszoltam az eljáráson, és így most az én trükköm annyi, hogy a vízbe szórt rizset öt percre bekúrom a mikróba, aztán mikor kihűlt, akkor jól megeszem...)

(Hozzáadtam a "zöld" címkét is ehhez a bejegyzéshez, pedig a rizs az szemmel láthatóen fehér... És még az alma is sárga. Viszont ez egy nagyon "eco-friendly" kaja, azt hiszem, a pár cafat téliszalámi-darab ellenére is. Egy kis rúd szalámi (kb. 2000Ft) ugyanis hónapokig elég, és alkalmanként akármilyen keveset is elég enni belőle ahhoz, hogy olyan érezzem, mintha húst is ennék... Nem, nem akarok leszokni a húsevésről, csak magátúl alakul így. És csak akkor, amikor itt vagyok kint. Ha visszamegyek a városba, azonnal visszaváltozok "budapesti lakossá". Hmm. Érdekes. Vagy nem. As you wish.)