Az "élesre fent késeket rejtegetett" keresés a Google-ben egy csomó találatod ad arról, hogy "élesre fent késeket rejtegetett a szívében", mármint hogy állítólag Kosztolányi szerint Csáth Géza.
Ugyanakkor, idézet a Nyugatból, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: CSÁTH GÉZA BETEGSÉGÉRŐL ÉS HALÁLÁRÓL: "Detektívekkel figyeltette meg hozzátartozóit. Élesre fent késeket rejtegetett a zsebében."
Hát, íme a néphagyomány akcióban... ;) (Szép evolúciós példa egy sikeres mém-mutációra.)
http://zugugyved.blog.hu/2009/06/02/a_szar_mint_helyenvalo_ragalmazas
Édes istenem, alapítsunk már egy másik országot gyorsan! Vegyünk meg egy csomó szomszédos telket, és kiáltsuk ki a függetlenségünket! És a kerítésen kiabáljuk át (mint a Gyalog galoppban), hogy "hülye magyarok"!...
Múlt éjjel, ahogy épp ülök a gép előtt odabent, és ott így ülve vagyok, egyszer csak hallom kintről, hogy nagyon zörög az avar. De egész ijesztően. Nap közben is szokott, elég gyakran, de akkor általában lehet tudni, hogy rigók, gyíkok, sün (most mit röhögtök?!...), vagy mókus, vagy a szomszéd az, sőt még a bogarak (főleg ganajtúrók) neszezését is meglepően jól lehet hallani. (Erdei siklót is szívesen mondanék, mert azt is láttam itt pisilés közben -- de még egy olyan halk mozgású állatot, ott a száraz levelek között!... Így azt itt most nem ér említeni.)
Szóval, hangos avarzörgés, én meg fülelek, mozdulatlanul. Lépések nem lehetnek, mert ahhoz túlságosan folyamatos. Nem is tudom hirtelen mire vélni; itt azért mindenhol szomszédok vannak, meg kerítés...
Kicsit haboztam is, hogy most maradjak-e csendben tovább, hátha mindjárt kiderül, vagy inkább ugorjak gyorsan megnézni (kockáztatva, hogy a zaj megzavarja, akármi legyen is az, vagy kockáztatva, hogy pl. túl nagy és erős, és azért jött, hogy megöljön). De aztán felkaptam a legerősebb zseblámpámat, és gyorsan kiléptem a ház mögé. De nem láttam semmit. Pásztázni kezdtem a hang irányába a lámpával, de akkor se láttam semmit. Egy pillanatra be is szartam, hogy na akkor ez most hogy van, itt ez a rettenetes levélzörgés, és nem csinálja semmi látható dolog?!... És akkor hirelen: egy felvillanó barna szem a fénycsóvában! Aztán, kicsivel arrébb: még egy!
Ekkor már a sziluetteket is ki tudtam venni: hát egy pár vaddisznó volt az, ahogy "szép csendben osontak" végig a telkem végében, felfelé, át a fenti szomszédhoz. És, anyuci meg apuci mögött ott trappolt még tizenöt csíkos hátú bumfordi kismalac is! Pont mint a mesékben, és az utolsó kettő-három még le is maradt egy kicsit, hogy "várjatok meg, jövünk mi is!...", ahogy szokás, bukdácsolva, ugrabugrálva felfelé a sűrű gazban...
A nagyok csak közönyösen belenéztek a lámpafénybe, de meg se álltak, nem zavartatták magukat, csak mentek tovább felfelé. Nyilván látták, hogy "van ott valami fura dolog" (bár a lámpa mögött engem konkrétan nemigen azonosíthattak be rendesen, hogy ez most barát vagy ellenség, vagy micsoda), de nyilván azt gondolták, hogy ha ilyen szép halkan lopakodnak, lábujjhegyen, akkor úgyis teljesen kizárt, hogy én is észrevegyem őket, úgyhogy mindegy is...
Hogy hová mehettek, meg honnan jöttek, ezen a viszonylag sűrűn beépített környéken? Szóval, csak néztem őket kikerekedett szemmel, tátott szájjal, hogy "Basszus, basszus, basszus!..." Egyszóval, fantasztikus volt! (Ne felejtsük el, hogy alapvetően én még mindig csak egy fonnyadt pesti sápadtarcú vagyok, és a legtermészetközelibb állatmegfigyelési élményem nemrég még a csótányokhoz kötődött... Ja, és most már tudom, ki borongatta ki a hátsó kerítés deszkáit.)
--------------------------
(UPDATE: Azóta kiderült, hogy ezek kb. ITT LAKNAK valahol!... :-o Szinte rendszeresen hallom a közelben csámcsogni, röfögni őket, és a közkeletű vadász-folklór ellenére egyáltalán nem félnek az embertől, hát legalábbis tőlem biztos nem... Legutóbb már úgy kellett velük kiabálni, hogy ne itt járkáljanak már keresztül, ez itt az Őz utca, menjenek a Disznó utcába, és különben is, ez az én telkem, én vettem!... De kb. leszarták. Én is leszarnám, de elég büdösek a csapások, amik keresztül-kasul átszelik a kertem, egyik kerítéslyuktól a másikig... És most még csak hagyján, de mi lesz akkor, ha megnőnek a kis krumplijaim, és szabadon kell majd eresztenem őket, kiültetve őket a cserepeikből a "vadonba"?! Ki fog majd rájuk vigyázni, amíg megtanulják megvédeni magukat a nagy büdös krumplievő ragadozó dögök ellen?...)
Valami készül, mert ma meg, ahogy Nagymaroson kiléptem egy boltból, pont a szemem láttára csapott el egy kutyát egy autó!
Pontosabban nem a szemem láttára, mert én épp a bolt kijáratánál pakoltam, amikor egy hatalmas csattanásra kidugtam a fejem az ajtón, és már csak azt láttam, hogy szegény épp repül előre még vagy 5-10 métert, félig a földön, félig a levegőben pörögve-bukdácsolva.
Aztán csak vinnyogott iszonyatosan, dobálta magát a kíntól, meg vonaglott ott az útpadkán. Szép nagy fekete kutya volt egyébként, nyakörvvel; épp oda is ért két biciklit toló srác, valószínűleg a gazdái. Leguggoltak mellé, próbálták simogatni szegényt, közben a Suzuki vezetője (egy idősödő hölgy) is kiszállt és odament hozzájuk, gesztikulálva magyarázott valamit, nyilván azt, hogy a kutya volt a hibás.
De már nem volt mit tenni; inkább el is húztam onnan gyorsan. Persze aztán végig ez volt előttem az úton, folyton összerándultam és hangosan felnyögtem a kocsiban. Ááááááááá! Az a borzalmasan hangos csattanás, azután a "repülő kutya", és az a kínban fetrengés, vonyítás, vonaglás, aztán az elcsendesedés a mellette gugoló gazdi keze alatt...
Na mindegy. Valahogy meg kell halnunk mindannyiunknak.
Ma a váci révnél kifogtak egy halott lányt a Dunából. Akik arra sétáltunk, vagy bicikliztünk, vagy csak észrevettük a tűzoltó-, mentő- meg rendőrautókat (vagy csak az egyre növekvő csoportosulást), természetesen mind odagyűltünk a korlátok, szegélyek mellé, amilyen közel csak bírtunk, és a nyakunkat nyújtogattuk, hogy hátha láthatunk valami érdekeset.
A helyszínelők egy takarót emeltek a "látvány" elé, hogy a tunkoló tömegnek ne jusson belőle, de én viszonylag jó helyen álltam, és így véletlenül épp láthattam egy pillanatig, nem pontosan, de itt-ott egy-egy "villantásból", hogy 1) az ott tényleg egy holttest, 2) egy friss holttest, 3) egy fiatal szőke lány, világos bikiniben, 4) szép, csinos lány, finom vonalú nyaka, válla, karja volt neki, amennyire meg tudtam figyelni.
Nem nagyon beszélgetett senki ott fent a parti sétányon, legfeljebb halkan találgattuk, hogy vajon megölték-e, mert hát a víz még túl hideg a fürdéshez. Vagy csak napozni volt, és valahogy belecsúszhatott szegény. De hát ez azért elég valószínűtlen, inkább mégiscsak kidobhatták egy motorcsónakból... (Körözött is a közelben egy, lehet, hogy pont a gyilkosaival...)
Aztán az első fotósorozat felvétele után végül odajött egy nyomozó a "csőcselékhez", és oszlatni kezdett bennünket, hogy "Szeretnének befáradni a kapitányságra szemtanú-vallomást tenni? Feltételezem, hogy nem. Akkor megkérem önöket, hogy távozzanak, menjenek arrébb innen!..."
Úgyhogy, arrébb távoztunk, kicsit méltatlankodva a stílus miatt, kicsit kielégületlenül az érdekesség-megvonás miatt, kicsit bűntudatosan a pofátlanságunk miatt, és nem kicsit lehangoltan, hogy egy ilyen fiatal lányt holtan kellett látnunk, kiterítve, ahelyett, hogy a saját jószántából mutogatná a csinos testét a kíváncsi járókelőknek ott a parton ebben a gyönyörű nyárias napsütésben.
------------
Na, és akkor most jöjjön egy kis önrevízió...
http://www.vaconline.hu/kek-hirek/ismet-fekete-hetvege-vizbe-fulladas-es-vonatgazolas.html:
"Egy női holttestet találtak vasárnap, május 17-én délután a Dunában, a váci börtön közelében. A vízben sodródó fürdőruhás nőre egy horgász lett figyelmes, aki értesítette a hatóságokat az esetről. Azt nem tudni, hogy a szerencsére nem mindennapos eset hogyan következett be. Az ügyben közigazgatási eljárás keretein belül folyik a vizsgálat. A halál okaként megállapították, hogy a negyvenkilenc éves váci hölgy fürdőzés közben fulladt a folyóba. Az elhunyt áldozatot az értesítés után néhány perccel már a helyszínre kiérkező váci tűzoltók először hajóval próbálták kiemelni a vízből, ez idő alatt azonban a partra sodródott a holttest. "
(Noss... Szóval, ilyen az, amikor az állampolgár a saját szemével látja, amit lát, és utána meg jó alaposan "tudja, amit tud"... És az ilyenek mennek el aztán szavazni, tömegével!... ;-p )
Emlékeztek még erre a csajra?
- pia zadora-1982-04.jpg
- 237662-pia-zadora-picture.htm
Filmekből esetleg?
Elég híres volt, egy csomó díjjal:
Pl. "A rockidegenek utazása" c. filmjére, egy gitár alakú űrhajóval? Én szerettem, főleg a zenéjét (--> a néhai Rhema band), a mai napig fütyörészem néha.
És gerjedtem erre a kis ribancra is benne, úgy emlékszem. Utána amúgy inkább énekesnő lett, aztán meg, gyanítom, valami vénasszony. Csak mi maradtuk szerencsére ilyen hamvas bőrű fiatalok...
(Ui.: egy másik, talán még szürreálisabb időugrás:
Suzi Qatro (sose tudtam eldönteni, hogy legyek-e szerelmes belé...):
- suziquatroDM_468x586.jpg
- SuziQuatro1973.jpg
- suzi.gif
De azt hiszem, már lekéstem róla: _wideweb__300x375.jpg)
Jóval éjfél után elindultam gyalog a Bajza utcától haza, az Oktogon felé (az még 3 megálló), búcsút intve az épp lekésett éjszakai 979-esnek, és a kocsimnak, amit káromkodva, nagy nehezen sikerült leparkolnom végre valahol a Kodály köröndnél (két kocsi közé jó szűken), miután korábban egy másik helyen megállva kiszállás után észrevettem, hogy pont egy záróvonal mellett vagyok 3m-en belül (amiről évekig nem is tudtam, hogy baj, ill. végeredményben nem is volt az, mert sose láttam emiatt büntetést, csak nemrég derült ki egy cafatokra ázott közteres birságcéduláról, amit a szélvédőmön találtam), úgyhogy megint el kellett kezdenem helyet keresni, újra végigjárva a fél Andrássyt oda meg vissza... Ja, amúgy hajnali egy-kettőkor egyébként még egy csomó klassz csaj mászkál így májusban odakint, csak tudjatok róla, bármikor fontos lehet...
Na mindegy, a járdán egyszer csak kis bogárkákat láttam ide-oda bóklászni. Egy másodpercig nem ismertem fel, hogy csótányok, de nem is ez a lényeg (annyi csótányt láttam már, sőt laktam is velük, háborúban, békében, mikor hogy, még egy beadványt is továbbítottam egyszer a nevükben a XI. kerületi önkormányzathoz, amiben a zaklatásaimról panaszkodnak, segítséget kérve a hatóságoktól...), szóval, pár unalmas kisebb példány mellett egy pinceablak kőszegélye mentén négy-öt igazán termetes dög is ott "napozgatott" (gyk.: azért az idézőjel, mert "holdazgatott", hajnal kettő lévén; gyk/2: azért a másik idézőjel, mert nincs is ilyen szó).
A közeledtemre kicsit bejjebb húzódtak a falhoz, de én megálltam, és nem tágítottam. Nem tudom, miért, biztos bosszúból, amiért eddig mindig csak ők tolakodtak oda az én helyemre. Meg azért is, mert tudni akartam, hogy vajon látják-e, hogy én látom őket, és ezért most inkább úgy tesznek, mintha tulajdonképpen ott se lennének, vagy pedig csak várnak egy percet, és ha nem mozdulok, hogy lenyeljem őket, akkor nyilván én is csak az egyik ilyen nagy, veszélytelen melák lehetek, amilyenből már jó sokat láttak.
Azt néztem, hogy kétféle alakúak voltak: nyilván hímek és nőstények, csak nem tudtam, melyik melyik. (A szélesebb feketéből csak egy volt, azt tippeltem hát nősténynek, a rövidebb fedőszárnyaik alól hosszan kinyúló vékony, pucér potrohúakból meg egy egész slepp, nyilván a pasik...) A csajnak, meg az egyik kiscsávónak a szájából jó nagy darab fehér valami lógott, és fejjel a fal felé fordulva várták, kicsit bután, hogy na, most mi lesz. Egy csomó megszáradt fehér madárszart láttam mellettük, szóval azt gyanítottam, hogy épp vacsi közben zavartam. Kis idő múlva egyébként ők unták meg hamarabb a mozdulatlanságot, és megint mocorogni kezdtek. Aztán már ügyet sem vetettek rám -- biztos, mert közben szép csendben leguggoltam oda melléjük, mintha én is csak egy lennék közülük; godoltam, elvegyülök észrevétlenül, mintha a szemétből nasizgatnék én is, szóval, igyekeztem a lehető legtermészetesebben viselkedni, semmi görcs, tulajdonképpen, mintha ott se lennék... Ez be is vált, látták, hogy haver vagyok, ha kicsit ilyen hendikeppes is. (Annál inkább furcsállhatott viszont az a további ún. "klassz csaj", aki elsétált mellettem, és még pár másik járókelő...)
Szívesen adnék elő valami tudós fontoskodást, izgatottan részletezve, arról hogy tulajdonképpen mit is láttam aztán, de nemigen tudtam megfejteni se a "gesztusaikat", se a játékszabályokat. Az mindenesetre valószínű, hogy ezek azért kifinomultabb társasági lények lehetnek annál a "rakás összevissza szaladgáló rohadéknál", amit megszokhattunk. Annyi világosnak tűnt, hogy kaja-ügyben támadt egy kissé lagymatag nézeteltérés (egy rövid kabátos megpróbálta, nem túl erőszakosan, inkább "észrevétlenül" (vagy szép szóval? rábeszéléssel?...) elszedni egy másiktól, amit az a szájában tartott, de nem járt sikerrel), illetve, hogy egy idő után a banda egy része odébbállt, és a nagy lapos fekete meg egy keskeny pucérseggű így kettesben maradt egymással (ill. hármasban velem). Én nem tudom, mit csináltak, de nagyon az volt a benyomásom, hogy némi csótányul elrebegett szerelmes bók után a kis Rómeó igyekezett, óvatos tolatós manőverekkel, egy kis orális(!) szexre rávenni nagydarab lomha Júliáját, akit viszont láthatóan jobban érdekelt a fincsi falat madárszar, ami a szájából lógott. Egy kis csáp-simogatás, egy kis diszkrét forgolódás-törleszkedés, és ugyanennyi lompos érdektelenség a másik fél részéről nem vezetett sehova, de aztán valami sajnálat-féle mégis ébredhetett benne, mert végül is odafordult a csávóhoz, és odaadta neki a szájából a darab fehér izét, amit a másik el is fogadott ("na mindegy, ez is jobb, mint a semmi...").
Aztán felálltam, most már szándékosan nem túl óvatosan, hanem inkább kíváncsian, hogy most vajon beszarnak-e... Ja! De előbb még a kis trubadúr hirtelen elindult egyenesen felém, mintha nekem akarna rontani, hogy mit pofátlankodok én oda, az ő placcára... De aztán, amikor odaért, egy kicsit megmozdítottam a papucsomat, éppen csak hogy hozzáérjen, amire aztán hirtelen inkább meggondolta a dolgot, és hanyatt-homlok visszairamodott az ellenkező irányba. És közben biztos odakiabált még a csajának is, hogy "gyere, Böbe, meneküljünk, bazdmeg, mert ez a szar itt mindjárt ránk zuhan". És ezzel kb. el is tűntek a szegély melletti repedésekben. (Valójában amúgy még ekkor sem, mert akadt egy kis Micimackós problémájuk a szűk lyukakkal, vagy az is lehet, hogy már csak megszokták, hogy nem érdemes egész hazáig szaladni, elég, ha csak jelzik, hogy "Még egy rossz mozdulat, és meglátod, eltűnünk azonnal, most már tényleg! Ezt akarod?!...")
(Ööö, most egyébként utánanéztem, és sajnos a szép kis kalandot némileg árnyalja, hogy pont fordítva vannak a nemek: a nagy magányos, lomha fekete a hím volt, és a kis miniszoknyás simogatós-sündörgős, aki a papucsomnak rontott, az volt a felesége... )
De most már tényleg elhúzok én is a saját rejtekhelyemre, mert nemsokára jönnek a rettenetes fények, és a veszedelmes nappali nyüzsgés meg zűrzavar... Csak még annyit: a mi kis tüsszentésnyi történelmünkkel szemben csótányok már vagy 300 millió éve flangálnak itt a bolygón, és amikor mi kiirtjuk magunkat az atombombáinkkal, ők még további jónéhány millió évig unatkozhatnak majd itt nélkülünk, ha leporolták magukról a radioaktív törmeléket (kb. 100-szor annyi sugárzást bírnak ki, mint mi).
----------
Kegyel engem mostanában az élet, apró figyelmességekkel (könnyen megjegyezhető számkódok az OTP-bankos beléptető SMS-ekben, különféle könnyű csókok különféle forrásokból, különféle alkalmakból, különféle részeimre; stb.), mint amikor cigit (sőt szivart!) meg rendes vacsorát kap a halálraítélt, kegyelem helyett...
Szia Péter! Marci is kérdezte ma, meg mostanában mások is, hogy mi van velem. És csalódottan látom, milyen zavarbaejtően..., hát, zavaros válaszokat adok erre, kényszeredett mosollyal, idegesen, bűntudatosan kerülve mindenki tekintetét, mert kb. úgy érnek most ezek a kérdések, mintha szarás közben rámnyitnátok az ajtót...
Asszem, épp valami gyanús metamorfózis közepén vagyok, tele félkész gondolatokkal, tétovázással, kételyekkel, elég sebezhető helyzetben, mint egy lepkebáb egy kíváncsi kisgyerek kezében. (Lehet, hogy egyáltalán nem is kéne mostanában az utcákon mászkálnom, úgy téve, mintha én is csak egy normális járókelő lennék?)
Szóval, egy kicsit most megálltam, lepakolom a hülye cókmókjaimat, amiket eddig cipeltem magammal, és a korábbi Brown-mozgás helyett megpróbálok végre elindulni szépen -- egyfelé. Megpróbálom megtanulni pl. tisztességesen kifejezni magam, kifejezni "azt a sok nagyszerű dolgot, amit nem is érzek" -- és persze érezni is megtanulom őket. Vagy legalábbis megjegyezni... És egyúttal megpróbálom pl. ide felirkálni, ha valami van velem, ne kelljen megint összefüggéstelenül motyorásznom, ha megint rákérdez valaki.
Igyekszem utolérni, bár az élet még mindig egy lépéssel előttem siet; de már csak eggyel. Ma pl. láttam két gyönyörű, szétpiercingezett lányt egy kocsma előtt a Jókain, Vénusz és Aphrodité bokáival, meg mindenével. És már majdnem megszólítottam őket!... Már csak egyetlen lépés, de tényleg...
Szóval, még egy kis türelem, még nem vagyok kész, még van egy kis dolgom, illetve hát "nagy dolgok vannak készülőben". Utána jelentkezek, és szívélyesen mosolyogva, egyenesen a szemetekbe nézve, jól elmesélem, hogy mi van velem.
Ha végül mégsem jelentkeznék, akkor is azt üzenem, így előre, hogy nincs velem semmi különös, megtaláltam a helyem, valószínűleg egy belvárosi lépcsőház büdös kukái mögött.
Egyszer régen, még a kelenföldi kőudvaros társasházi lakásomban, ahol rajtam kívül még sokféle állat élt, egy kövér csótány, kissé rövid és fényesre kopott, de szépen vasalt fekete zakóban, egyenesen idejött hozzám a kukából egy kis zsírfoltos borítékkal, és jelentőségteljes arckifejezéssel megkért, hogy ezt a levelet szíveskedjek az önkormányzat megfelelő osztályára vagy más illetékes hivatalhoz eljuttatni, ahol érdemben foglalkoznának az üggyel...
Tárgy: törvénysértő állapot megszüntetése, szociális támogatás igénylése
Múlt év májusa óta nagy létszámú családommal a Bp. xxxxxxxxx alatti lakásban élünk. Lakhatási körülményeink eleinte rendezettnek tűntek, életünk problémamentesen zajlott. Az év második felétől azonban egyre súlyosbodó gondokkal kell szembenéznünk, melyek, önhibánkon kívül, mostanra már a puszta létünket fenyegetik!
Az élethez való alkotmányos jogunkra hivatkozva (nem vagyok jogász, de a józan ész azt súgja, hogy ilyen jog bizonyára létezik) kérem szíves és azonnali beavatkozásukat megromlott életkörülményeink helyreállítása érdekében, ill. az elszenvedett (szó szerint) tetemes veszteségeink enyhítésére rendkívüli segély folyósítását.
Kérésem indoklásaként a bennünket sújtó balvégzetű események részleteit alább ismertetem.
Rögtön a legutóbbival kezdve: múlt éjjel valaki, mindennemű előzetes értesítés, figyelmeztetés nélkül, mintegy fél liternyi higítatlan "Domestos" fertőtlenítőszert öntött a fürdőkádba és a vécékagylóba, majd a fürdőszoba ajtaját — minimáis szellőzést sem biztosítva — gondatlanul ránk zárta, hogy gyermekeinket a felszabaduló klórgáz reggelig kis híján megmérgezte!
Előzőleg a mosógép kifolyócsövének helytelen rögzítése (vagy, amit feltételezni sem merek: az arról való hanyag megfeledkezés!) okozott valóságos árvizet. Nekem a padlóösszefolyó egyik szűk lyukán átpréselődve sikerült kimenekülnöm, de nagyapám sajnos belefulladt a mindent elárasztó szürke lébe. (N.B. azok a lyukak a felületes takarítás miatt szinte teljességgel átjárhatatlanok!) A helyzet olyan súlyossá fajult, hogy néhányan kénytelenek voltak a fehér előszobai falra menekülve kivárni a katasztrófahelyzet végét. És bizony, a veszélyes háttér előtt várakozó egyik távoli rokonomat a váratlanul felkapcsolt világítás teljesen elvakította, és mire menekülni tudott volna, már késő volt: egy papírzsebkendőbe gyűrve tűnt el a szemünk elől, örökre.
A zsebkendős, szalvétás, vécépapíros rajtaütések sajnos már máskor is végződtek hasonló tragédiákkal, könyörtelenül tizedelve állományunkat. Az folytonos üldöztetéstől kimerülve az idősek és a gyerekek sokszor fáradtan összerogynak, vagy fejreállnak a bonyolult (olykor ferde, máskor szőrös, nemritkán vizes stb.) terepen. Sok lassan haladó vagy pillanatnyilag mozgásképtelen (pl. fejjel lefelé kalimpáló) társunkat ragadta már el a "Fehér Halál": azok közül, akiket egyszer a fenti papírneműkbe csavartak, tűnjön bármilyen kellemes tapintásúnak is a kérdéses anyag, még soha senki nem tért vissza élve!
És mintha mindez nem volna elég: valaki (vagy valakik) a legváratlababb pillanatokban minduntalan ránk támad(nak) a legkülönfélébb veszélyes (pl. maró hatású, ill. jó esetben is igen büdös, és/vagy erős viszketést okozó) vegyszerekkel. Akik túléltek már ilyen támadást, sokan szenvedtek súlyos maradandó károsodást (mint pl. végzetes hanyatteséssel játó egyensúlyzavart, pánikszerű nappali összevissza-rohangálásra késztető hallucinációk stb.). A borzalmas eseteket túlélő (és még sokáig bűzlő) áldozatok "Malizia" férfidezodorról, "Indome" uniszex testápoló sprayről, ill. a konyhai támadásokban egy ismeretlen nevű hajtógázmentes, de fokozott zsíroldó hatású sütőtisztítóról, ill. egy lejárt szavatosságú "PRO-TEC" rozsdaoldóról tesznek említést. Sajnos a megfigyelések szerint ezek a szörnyű vegyianyagok bőséggel állnak a támadó (vagy támadók) rendelkezésére (kivéve talán az inkább csak kellemetlenül habos és a gyors menekülést ill. a lélegzést akadályozó, de egyébként idegmérget vélhetőleg nem tartalmazó sütőtisztítót: az szerencsére már kifogyóban van), amiből a meghurcoltatások vég nélküli folytatódására kell következtetnünk.
Mégis, a legszörnyűbb csapást a "BioStop" (korábban: "Megfog-LAK B") fantázianevű készelemes lakórendszer jelenti. Érthetetlen, hogy kaphatott engedélyt ez az egyébként jól tervezett, vonzó, lapos épület, melyben középen még egy jókora élelmiszertabletta is található, miközben a termek alja — ragad! Ez talán komolytalan panasznak tűnhet, pedig valójában igen súlyos probléma! Olyannyira, hogy ez ma már önmagában is nagyobb veszteségeket okoz, mint az összes többi csapás együtt! Mert aki bemegy ezekbe a hangulatos csarnokokba (és ha már felépítették, miért ne tölthetnénk el ott pár kellemes percet?), az egész egyszerűen beleragad a padlón található nyúlós anyagba! Beleragad a lába, és minél inkább próbálja kirángatni, annál inkább ragad belefelé... Az egyetlen szerencse, hogy mindig akad társaság, és megpróbálhatjuk egymást kihúzni a bajból, bár ez csak ritkán sikerül.
Kérem tehát a T. Hatóságot, hogy tárja fel a sorozatos zaklatások okait (szükség esetén szakértőkkel is kivizsgáltatva a megdöbbentő események valódiságát), vonja felelősségre az elkövetőket, és gondoskodjon a korábbi viszonyok (amikor a kukák még a kapun belül voltak) helyreállításáról.
Mielőbbi hathatós fellépésükben bízva, tisztelettel:
Csótány Zoltán
és családja
Ui.: Ezt a levelet vakon írom, mert a nemrég hirtelen támadt csípős füstben (nem az első eset, hozzá kell sajnos tennem) kénytelen voltam átlósan keresztülszaladni a világos konyhai padlóburkolaton, hogy az irhámat (ill. családom irháját) mentsem, amikor hirtelen valaki egy "Szilvia" törlőkendővel (l. hasonló zaklatásainkról fentebb) a padlónak nyomott, majd szorosan belecsavarva (hiába izegtem-mozogtam) a kukába dobott. Aztán lecsapódott a fedő, és most nem tudok innen kimászni. Kérem, segítsenek! Határozottan álltom, hogy nem lenne szabad így végződnie az ehhez hasonló a történeteknek!
